K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
A leghűségesebb „erdélyi költő” Százhuszonöt éve született Reményik Sándor
2015. május 3. - Értékeink-örökségünk
« vissza
remenyik-tornyosnyarilak.jpg, Reményik-Tornyos nyári lak
Reményik-Tornyos nyári lak
A leghűségesebb „erdélyi költő” Százhuszonöt éve született Reményik Sándor
^ További képekért
kattintson a fotóra!
Az elmúlt évszázadban is voltak őrzők a strázsán (Adyval szólva), akik a tiltás ellenére vállalták a magyar gondolat ébrentartását a legnehezebb időkben, a nemzethalál árnyékában is. Trianon sorstragédiájának „Végvári”-krónikása, üzenetvivője és nagy lelki ellenállója, Reményik Sándor volt köztük talán a legkiválóbb, az igazi „erdélyi költő”, ahogy Babits és Németh László nevezte őt, akinek életútja, költői munkássága a Trianon utáni trauma vészterhes időszakában a leghitelesebbnek tekinthető.
Az idén születésének 125. évfordulóját ünnepeljük.
Reményik testközelből élte meg, élte át Trianon következményeit, s bár szinte belehalt (vagy tán bele is halt!) a hordozhatatlan benső küzdelembe, mégsem menekült el a próbák elől, nem költözött át más vidékre, egész életében hűséges maradt eltiport magyarságához, a magyar kulturális örökséghez, a szép magyar nyelvhez, sőt még lokálpatriótaságát sem adta fel egyszer sem: mindvégig kolozsvári maradt.

Minden útjáról – ahová az őt „hűségesen” kísérő betegség, s a gyógyulás vágya vetette – Kolozsvárra, Erdély fővárosába tért meg. Akkor is hű maradt a földhöz, ahová Isten teremtette őt, amikor legnagyobb magyarjaink elhagyták a meggyalázott földet, a szülőföldet, sőt utánuk kiáltott, könyörgött, szinte sikoltott verseivel, hogy visszatérítse őket: „Eredj, ha tudsz. / Eredj, ha hittelen /Hiszed: a hontalanság odakünn / Nem keserűbb, mint / idebenn… Itthon maradok én! / Károgva és sötéten, / Mint téli varjú száraz jegenyén. / Még nem tudom, / Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, / De itthon maradok!...”

Reményik 1890. aug. 30-án született Kolozsváron. Szülei felvidéki, dobsinai evangélikusok, úgy települtek át Erdélybe, mikor édesapja, Reményik Károly kedvező állásajánlatot kapott, hogy ő lehet Kolozsvár főépítésze. Édesanyjától (Brecz Mária) örökölte irodalmi-művészi érzékenységét, költői attitűdjét. Az evangélikus elemi iskola után a kolozsvári református kollégiumban tanult. Felsőfokú jogi tanulmányait ugyancsak Erdély fővárosában, a Ferenc József Tudományegyetem kezdte meg. Utolsó szigorlatát nem tette le egy különös szembetegsége miatt. A református kollégiumban, de főképp az egyetemen szövődtek kedves (életre szóló) barátságai, többek között Áprily Lajossal, Makkai Sándorral (a későbbi íróval, református püspökkel).

Egyetemi hallgató korában került Prohászka Ottokár, a neves székesfehérvári katolikus püspök könyveinek hatása alá, amely mély nyomot hagyott lelkében.
Gimnazistaként kezdett verset írni, 1918-tól munkatársa lett az Erdélyi Szemlének, 1921-ben az ő szerkesztésében indult meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz című folyóirat, amelyet a legnehezebb időben szerkesztett. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki a Trianon utáni új erdélyi irodalom.

Reményik életét, szellemiségét két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Ebben iskolai tanulmányai mellett a családi miliő is erősítette, ahol erősen élt az 1848-as szabadságharc eleven emléke. Reményik Sándor dédapja anyai ágon Pákh Mihály evangélikus püspök volt, aki a debreceni nyilatkozatot – a Habsburg-ház trónfosztásáról – kihirdette, és akit ezért halálra ítéltek. Az ítéletet később kegyelmi határozattal kufsteini várfogságra változtatták.

Költői alapállása, nemzetéért-népéért vállalt lírai attitűdje, irányultsága, felelősségvállaló hazafias viszonya már korán felvillan verseiben (Akarom, Templomok, Mindennapi kenyér). 1918 után Végvári álnéven jelent meg verseskötete, mely szimbolikus utalás a kissebségbe, a végekre szoruló erdélyi magyarság kínos, elfojtott helyzetére. A költő, mint egykor a török időkben szétszakadozott, elnyomott magyarság szószólója, a végváriak buzdító üzenetével serkenti véreit kitartásra, a szülőföldön maradásra: Ország nincs, de vannak magyarok, itthon kell maradni, nem szabad elfelejteni, nem szabad az új hatalomnak kezet adni.

A történelem visszafordíthatatlanul ítélkezett: 1920. június 4-én a Párizs melletti Trianon-palotában aláírt békeszerződés kielégítve a bukaresti kormány területi követeléseit, a nemzetközi jog értelmében is Romániához csatolta az erdélyi, bánsági és partiumi területeket és velük közel kétmillió magyart. A békediktátum kihirdetése után Reményik elhallgatott. A magányosság szigetére vonult. Ez a Reményik – a Végvári-versek után – már szenvedő, törődő, halk hangú ember. Jóbi szenvedésekben volt része, hónapokat töltött szanatóriumokban, és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen. Látta, miként süppedt bele a kényszerű kisebbségi létbe az erdélyi magyarság, s megkezdődött a kiszorítósdi, a románok betelepedése/telepítése a magyar falvakba, városokba. Úgy érezte, elsüllyedőben van a haza végvára. 1925-ben megjelent kötete, az Atlantisz harangoz címadó verse ezt a fájdalmas, vérző valóságot villantja fel.

A lehetetlen és kilátástalan helyzetből való lelki-szellemi kiemelkedést azután a transzszilván gondolkodás segítette elő Erdély magyarjai, s a költő életében, amint az Ahogy lehet című versében fogalmazódik meg. Számot vetett a kisebbségi létezéssel: mindig lesz, míg lesznek államok, amelyekben jelentős számmal élnek más nemzeti hagyományú népek. Állam és nemzet nem szükségképpen egy, s a nemzet államtalan formája mélyebb, tisztább, bensőségesebb, keresztényibb, etikusabb lehet, mint az állami, tehát politikai formája. Az „Ahogy lehet” már átvezet a kisebbségi létbe szorult magyarság szellemi honvédelmének következő korszakához, az 1920-as évek közepén csírájában már érlelődő Erdélyi Helikon eszmei irodalmi szerveződéséhez, mely 1926-ban Kemény János vezetésével Marosvécsen teljesedik ki. Reményik alapító tagja lesz a Helikonnak. Ez az időszak szakrális lírájának a fénypontja. A költő Isten kezébe teszi le nemzetének sorsát, jövőjét. Az ítélet nála van, az üdvösség is, a megváltás is, írja hitvallóan verseiben. A mi dolgunk tenni és lenni, ahogy lehet az idegen keretek között, magyarságunkat, hitünket a lehetségesig tudatosítani, mélyíteni (Kegyelem, Templom és iskola, Három szín).

Szót emelt az ekkoriban már erősödő faji ideológia ellen is, és az új világháborút elítélte. Még megérte a második bécsi döntést, Észak-Erdély visszacsatolását, de megérezte ennek tiszavirág-életűségét és szót emelt igazságtalansága ellen, szolidárisan a Dél-Erdély magyarjaihoz, akik a román elnyomás foglyai maradtak. 1941-ben 51 évesen költözött át az égi hazába, a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Amint hírnevét, utóéletét is a Végvári-versek határozták meg. A II. világháború után a munkásságával kapcsolatos gyanakvás és előítélet miatt évtizedekig nem írták le nevét, nem közölték verseit magyar és erdélyi irodalmi lapok. Legismertebb művei nyugat-európai és amerikai magyar antológiákban bukkantak fel, majd az 1970-es évek végétől egyházi lapok adták közre egy-egy ismeretlen vagy elfelejtett versét. A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya szerkesztésében 1981-ben jelentette meg válogatott istenes verseit, valójában azonban csak a rendszerváltás után fedezték fel helytálló és hitvalló munkásságát.

Emlékét őrzik Kolozsvár utcái, épületei, a házsongárdi temető és Radnaborberek, Óradna:
– a kolozsvári Tholdalagi-Korda palota a Király- és Minorita-utca sarkán, amelynek egyik bérelt lakásában megszületett (s ahol emléktáblát emeltek tiszteletére), ahonnan járt az evangélikus elemi iskolába.
– az evangélikus templom, melynek udvarán is emléktáblát emeltek nevével 1990-ben, és mint a gyülekezet egykori főgondnokának, szoborportréját is elhelyezték ott.
– a Szentlélek utcai lakóház, melyet apja építtetett a Mátyás-szülőház szomszédságában, ahol életének leghosszabb szakaszát töltötte, s amelynek erkélyéről a Szent Mihály-templom tornyára láthatott, amely sokszor megihlette.
– a Szent Donát-negyedben álló tornyos nyári lak, amelynek környéke afféle irodalmi központ lett, mivel ide építkezett a jó barát Áprily Lajos is és Makkai Sándor református püspök, író is. Irodalmi találkahelyek lettek e lakok annakidején.
– a költő házsongárdi sírja zarándokhellyé vált az idők folyamán.
– Reményik nevével Kolozsvárott galériát nyitott 2005-ben az evangélikus-lutheránus püspökség a templom mellett.
– A róla elnevezett Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány 2001-ben halála emléknapján Reményik Sándor-díjat alapított (a díj emlékplakettje Gergely István erdélyi szobrászművész alkotása).

– Már a betegség (a depresszió) súlyos stációit járta a költő, amikor apró kimeneküléseket hajtott végre a természetbe, a teremtett világ szépségeivel gyógyítva zaklatott lelkét. Többször több időt töltött a Radnai-havasokban, Radnaborbereken a faluvégi „utolsó házban” megszállva. E ház ma Reményik-emlékház, a mellette működő panzió magyar tulajdonosai gondozzák.
– 2002-ben az épület még csak turistaház, de már Reményik-konferenciát szerveztek itt Pomogáts Béla, az Írószövetség akkori elnöke, Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Tüskés Tibor író, valamint két kolozsvári alkotó, Lászlóffy Csaba és Molnos Lajos előadói részvételével.
– 2007-ben a Kráter Műhely Egyesület avatta e faépületet Reményik-emlékházzá Turcsány Péter vezetésével. Felidézték ekkor, hogy itt született Reményik Vadvizek zúgása című kötetének mintegy harminc verse. Az új épület falára emléktábla került Reményik Sándor nevével, valamint a belső helyiségben emlékkiállításon idéződik fel rendkívül színes életműve. A kiállítást gazdagítja a Németh László könyvtárából való 1924-es A műhelyből című Reményik-kötet, amelyet az író lánya, Németh Ágnes adott át az emlékháznak. Bágyoni Szabó István író a Pásztortűz folyóirat három számát, míg az Erdélyi Helikon folyóirat két számát adta át, a Nap Kiadó pedig a Reményik Sándor emlékezete kötetéből ajánlott fel három példányt az emlékháznak. A kiállítás anyagát válogatta és összeállította Csernóczky Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Schola Rivulina Alapítvány támogatásával. Radnaborbereken évente megemlékezést tartanak Reményik munkásságát idézve.
– 2010 nyarán itt került bemutatásra az első román-magyar kétnyelvű Reményik-kötet, valamint felavattak egy kutat is a költő emlékére.
– Óradnán 2012-ben Reményik Sándor Nevelési és Kultúrközpont épült, amely az anyanyelvét már elvesztett, de lelkében magát „színmagyarnak” valló lakosság szellemi visszatérését szolgálja anyanemzetéhez.

Toldi Éva
« vissza