K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
Aki az első betlehemet állította – Assisi Szent Ferenc karácsonyi üzenete napjainkhoz is szól
2016. december 15. - Röviden
« vissza
agreccoibarlangkapolna.jpg, A greccoi barlangkápolna
A greccoi barlangkápolna
Aki az első betlehemet állította – Assisi Szent Ferenc karácsonyi üzenete napjainkhoz is szól
^ További képekért
kattintson a fotóra!
„Uram, tégy engem a békéd eszközévé,
hogy szeretetet hozzak oda, ahol gyűlölet van,
hogy a megbocsátás szellemét hozzam oda, ahol széthúzás van,
hogy harmóniát hozzak oda, ahol hamisság van,
hogy hitet hozzak oda, ahol kételyek vannak,
hogy örömöt hozzak oda, ahol szomorúság lakik…”
Assisi Szent Ferenc imája mindannyiunkhoz szól ma is, illetve mindannyiunkból kellene, hogy szóljon ma is. Ha mindazt megvizsgálnánk magunkban naponta, amit ő lelki tükörként elénk állít életével (életvitelével), s próbálnánk a szerint is élni, vagy csupán megközelíteni az ő irányát, szebb lenne, jobb lenne a Föld, megszűnnének a háborúk, az emberek közötti kizsákmányolás, mindenfajta békétlenség és szeretetlenség, amely most is – halljuk-látjuk-tapasztaljuk – beárnyékolja még legszebb ünnepünk, Szent Karácsony érkezését is a glóbuszon.

Az assisi ifjú, aki kora hierarchikus hatalmi fogságából kiszakadva szembefordult társadalmi-vagyoni helyzetének tekintély-elvű családi elvárásaival – lemondott a kereskedői és/vagy katonai ranglétrán való emelkedés dicsőségéről, a pompáról, a gazdag ifjúi élet kínálta léha örömökről/gyönyörökről –, az Úr szólítására letette minden vagyonát, díszes ruházatát apja lábai elé, hogy mezítláb, szürkésbarna ,,ruhában, kötéllel a derekán Isten dolgaiban vállaljon szolgálatot a szegények mellett. Példájával megrázta az erkölcseiben süllyedő, hatalomtól, pénztől elkorcsosodott akkori világot. Egyszerűségével, szelídségével, alázatosságával felrázta, életre ébresztgette környezetét, s azóta is állandó figyelmeztető jel minden nemzetnek és minden nemzedéknek.

Ferenc felismerte ugyanis, hogy a gazdagság vágyának addig nem is sejtett beteljesülését kínálja neki Isten – lelki értelemben. Isten, aki Fiában, Jézus Krisztusban értünk szolgává és szegénnyé lett. Felismerte, hogy Istent szolgálva minden lelki kincs az övé lehet. Ez a felismerés megváltoztatta Ferenc életét. Ellenállhatatlan hívást érzett, hogy az evangéliumhoz visszatérve a szegényekkel sorsközösséget vállalva éljen, mint Krisztus.
Felismerésében az Úr vezette, jeleket hagyván számára, melyek a fékevesztett csapongó, dorbézoló ifjút megállították. Mikor a pápa és a császár közötti fegyveres küzdelemben a fényes haditettekre törő fiatalember fogságba esett, majd a betegség oda sodorta a szegények és elesettek közé, Krisztus megszólította, és rádöbbentette addigi élete ürességére. Majd újabb és újabb jelek sora tette bizonyossá számára, hogy Istennek terve van vele, hogy szolgálatának helye a szegények mellett van kijelölve.

Jelek – Isten szólításai vezették Francescot (ahogy apja nevezte korábban fiát), előbb Assisi lepusztult templomainak helyreállítására. Felcsapott vásári énekesnek, s amikor az emberek köréje gyűltek, építőkövet koldult tőlük. Mikor pedig a Porciunkula-kápolnában vett részt egy alkalommal a szentmisén, Jézus az Evangéliumon keresztül szólította meg azzal, amivel egykor tanítványait küldte az emberek közé Isten igéjét hirdetni és példaként azt eléjük élni: „Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra” (Mk 6,8-9.). A boldog felismerés, az üzenet megértése nyomán Ferenc elkezdte megvalósítani a hallottakat. Így lett a földiekben dúsgazdag Francescóból lelkiekben bővelkedő Poverello (Isten szegénykéje), akinek a Krisztusban megtalált tökéletes boldogság lett minden gazdagsága. „Ferenc nem volt az elméletek embere, de a kegyelem mindent megvilágosító erejével eljutott az emberi tudásnak arra a fokára, ahonnan minden feltárul és új értelmet kap. ’Tudom a keresztre feszített Krisztust, megismertem a szeretet-Isten igazi arcát – és ez elég nekem’ – vallotta” – írja Soós Sándorné Szent Ferencről írott esszéjében (Greccio, a ferences betlehem). Majd később, mikor társak szegődtek mellé, felismerve, hogy az egyház nemcsak kőépületeiben, hanem lelki értelemben is megújulásra szorul, kis közösségüknek szabályt keresve ismét csak az evangéliumból merített indíttatást a Szent Miklós-templomban, ahol az Úr megjelölte szolgálatuk alapját a „gazdag ifjú példázatával”: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között!” (Mt 19,12).

Ez lett a születő ferences rend regulájának sarokpontja. Ferenc mindenben a békességre, a szelíd szeretetre törekedett, a fegyvert elvetette, egyetlen eszközként a türelmes szeretetet ajánlotta szerzetestestvéreinek a világi apostolkodásra. Arra a szeretetre gondolt, amelyről Szent Pál apostol olyan szépen írt Szeretethimnuszában. A szeretetre, amely „soha el nem múlik”, vagy amiről a protestáns fordítás úgy fogalmaz: „soha el nem fogy”.
Mondhatjuk mai szóval, hogy reformer volt Ferenc? Igen, valószínűleg. Az a hatás, amely életmódját, példáját követte az egyházban, az első reformációs kísérletnek is tekinthető. Ferenc re-formációt, azaz visszatérést, visszaalakulást követelt meg (elsősorban önmagától és az őt követő testvéreitől) a jézusi életformához, a jézusi tanításhoz. Teljes szegénységet, alázatosságot, földi hívságoktól való kiüresítését a léleknek, hogy azután teljességgel Isten tölthesse be az embert, s Isten arca, Krisztus arca tükrében felragyogjon az emberi arcon a maga örömével. Talán ez volt az első reformáció a keresztény egyházban. Ferenc azonban olyan példát állított szolgáló, engedelmes életével az egyház papjai elé is, hogy csak az elismerés hangján tudtak szólni róla, és segítőtársat láttak benne. ,,Ha egy városba megérkezett, örült a papság, zúgtak a harangok, örvendeztek a férfiak és az asszonyok is velük együtt; a gyermekek tapsoltak örömükben, gallyakat törtek a fákról, és úgy vonultak elébe” – olvasható a korabeli feljegyzésekben. Sokan úgy vélték, hogy Krisztus képmása jött közéjük, hogy üdvösséget hozzon, ezért siettek az emberek, ,,hogy lássák és hallják, mintha a másvilágról jött volna valaki”. Ferenc sodrása sokakat lázba hozott, és számtalan követője lett és van mind a mai napig; férfiak és nők, házasok és közösségben élők, akiket ma Ferences családnak nevezünk. Mindez azért történt, mert az emberek szeme előtt Ferenc életvitelében szinte megelevenedett az Úr Jézus földi élete. Tisztelettel fordultak Krisztus valóságos embersége felé, aki a mi földünkön szegényen és szenvedések közepette élt. Ezt a „reformációt” tehát nem követte egyházszakadás, hanem megújulás. Ferenc nem akarta az egyházrendet eltörölni, hanem evangéliumi küldetésében felfrissíteni, elgondolkodtatni, hogy magába szálljon, s új, hitelesebb életre serkenjen. „A lelkek üdvössége érdekében adattunk mi a papok mellé segítségül, hogy ahol ők nem elegendők, ott mi segítsünk…” – idézi Celanói Tamás, első életrajzírója Ferenc intését.

Ezt az elgondolkodtatási szándékot, a jézusi példa felelevenítését, életté váltását szolgálta Ferenc a szegénység, kicsiség, alázatosság légkörében, a betlehemi barlangistállóban megszületett Jézus és egyszerű környezetének megjelenítésével, az első betlehem elkészítésével. Láttatni akarta kora hamis fények csillogásától elvakított társadalma és egyháza számára – ahol már szinte feledésbe merült a Megtestesülés alázatossága, a jászol szegénysége, s ahol az Istengyermek megszületésének öröme is kihunyni látszott – Karácsony valódi titkát és örök üzenetét. Fel akarta mutatni a kor pompával, arannyal, ezüsttel, drágakövekkel felékesített ünnepeivel szemben az Isten Fia születésének eredendő egyszerűségét, külső szerénységét és ugyanakkor benső tisztaságában, lelki gazdagságában megjelenő valódi csodáját.

Ferenc számára különösen kedves település volt a Szabin-hegyek övezte Rieti-völgyben fekvő Greccio, melynek lakóit szegénységük és egyszerűségük miatt szerette. 1223 Karácsonyát itt, a hegyek koszorúzta, csodálatos fekvésű remeteségben töltötte. Az ünnep előtt magától a pápától kért és kapott engedélyt, hogy a betlehemi éjszakán történteket megidézhessék. Megkérte egy barátját, hogy rendezzen be egy barlangot a betlehemi születés megjelenítésének helyszínéül. Egy gazdag földbirtokos ökröt és szamarat adott, a pásztorok szalmát hoztak, jászolt készítettek. Az ünneplés szokatlansága nagy tömegeket vonzott. A helybéliek, a környék lakói és a szomszédos remeteségekben tartózkodó testvérek is a hegy oldalából nyíló barlanghoz vonultak. Ferenc egy gyermek nagyságú viaszbabát helyezett ünnepélyesen a jászolba, és így az „alkalmi szereplőkkel” együtt elevenítették meg a születéstörténet eseményét. A jászol fölött pedig kezdetét vette az ünnepi szentmise. Ferenc, mint diakónus énekelte az Evangéliumot, s prédikált a szegény Király születéséről. Lelke és szíve valóban Betlehemben volt. „S míg beszélt, egy erényes és derék lovag elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni, amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket az álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt alaptalan a látomás, mert a kisded Jézus sokak szívében a feledés álmába merült, míg csak hűséges szolgája, Ferenc megint életre nem keltette. A szívekben újra az élő Szeretet ragyogott föl, s a testvérünkké lett fölséges Isten kitörölhetetlenül vésődött bele a jelenlévők emlékezetébe” – írja Celanói Tamás.

A betlehemi jelenetet aztán fáklyákkal világítottak meg éjszakára.
„Karácsonynak a mélységes teológiája és titka, hogy a megszületés nem csupán egyszeri, történelmi tény, hanem Isten utáni vágyunkban és az Oltáriszentségben megismétlődő valóság – szemmel látható volt azon az estén. Isten szegénykéje meglátta és megláttatta, hogy a szent megtestesülés mindennapi csodája: örök karácsony. Így minden átváltoztatás és áldozás: személyes karácsonyunk az idők végezetéig…” – írja Barsi Balázs ferences atya És az Ige testté lőn című könyvében.
Greccioban volt az első betlehemállítás a világon, melynek szokása azóta világszerte részévé vált a templomok, a keresztény családi otthonok és a közterek karácsonyi ünneplésének. A jászol éppúgy hozzátartozik e naphoz, mint a fenyőfa vagy az ajándékok.

A betlehemállítás lényege az egykori események átélésének elősegítése. Hogy akit vártunk az adventi hosszú várakozásban, s akinek szívünkben már helyet készítettünk, annak érkezését, születésének misztériumát jobban átélhessük. Hogy felfedezzük az emlegetett csodát, hogy Isten Fiát gyönge kisgyermekként küldte közénk, hajléktalanul, nincstelenül. Az Istengyermek magára vette embervoltunkat, annak minden nehézségével, kiszolgáltatottságával együtt, hogy eggyé legyen velünk. A betlehemi jászolnál így talált egymásra ég és föld, Isten és ember.

Az ünnepek ünnepének tartotta Assisi Szent Ferenc a Megváltó születésének ünnepét, még Nagypéntek misztériumánál is előbbre valónak. A legenda megőrizte, hogy mikor az egyik esztendőben Jézus születésének ünnepe péntekre esett, a ferences barátok egymás között arról beszélgettek, hogy mivel ez a nap Jézus szenvedésének és kereszthalálának emléknapja, a böjt parancsa erősebb a születés örömünnepénél, vagyis böjtölni kell. Ferenc azonban így szólt: „Vétkezik, aki pénteknek nevezi ezt a napot, amelyen a Kisded született. Azt akarom, hogy ezen a napon még a falak is húst egyenek, s mivel ezt nem tehetik, legalább kívülről kenjük be hússal azokat.”(Celanói T.) Sőt, elrendelte, hogy e napon bőséges alamizsnát adjanak a szegényeknek, és kérte a gazdákat, hogy a Jézus jászlánál hűségesen szolgáló jószágok e napon dupla adag takarmányt kapjanak.

A Bibliában leírt helyszínt – különösen Itáliában – azóta sok helyen megépítették. Az Osztrák-Magyar Monarchiában azonban II. József 1782-ben megtiltotta, hogy betlehemet állítsanak fel a templomokban. Úgy ítélte meg, hogy ez a szokás „nevetséges és gyermekded”. A tilalomnak azonban nem nagyon volt foganatja. A betlehem egy időre ugyan eltűnt a templomokból, de felállították azt az egyszerű emberek a „tisztaszobáikban”. Miután 1825-ben megszüntették a tilalmat, a betlehemfaragás megbecsült mesterséggé is vált.

A betlehemek az idők folyamán újabb és újabb szereplőkkel gazdagodtak. Ferenc első betlehemében Greccióban még csak oltár volt és jászol, vagyis a születés misztériuma jelenítődött meg. Nem volt Mária és József, hiányoztak a hódoló királyok és a pásztorok. De ott állt az ökör és a szamár, bár az Újszövetség karácsonyi elbeszéléseiben ezek nem szerepelnek. A magyarázatot Izajás könyvében találhatjuk meg erre, ahol az Úr így korholja a népet: „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászlát; Izrael azonban nem ismer engem, népem nem ért meg”(Iz 1,3). E két állat tehát szimbolikus szereplő, azt jelképezi, hogy mi emberek az Örökkévalóhoz képest olyanok vagyunk, akár a szamár és az ökör, akiknek csak a Szent Éjszakán nyílik meg a szemük, hogy felismerjék jászolban fekvő Urukat…
A helynek, ahol a greccioi karácsonyt ünnepelték, a hívő kegyelet számos csodát tulajdonított. Gondosan megőrizték a jászolba tett szénát is, mellyel állatokat gyógyítottak, s a nehéz szülés előtt álló anyák fájdalmát enyhítették. A jászol fölött később templomot emeltek, s Szent Ferenc tiszteletére oltárt állítottak. A barlangkápolnában pedig egy ismeretlen festő megható gyöngédséggel és naiv bájjal festette meg a gyermekét szoptató Istenszülőt és a grecciói karácsony szent eseményét.

Greccio később zarándokhellyé vált, s mint ilyen rendkívüli pápai kiváltságot kapott: itt az év bármely szakaszában a pap karácsonyi szentmisét celebrálhat. Ezért fogalmazhatnak úgy a zarándokoknak készült útikönyvek, hogy „Greccioban minden nap Karácsony van”.

A ferences templomokban ma is különösen szépek a szentestére felállított betlehemek világszerte. Hazánkban országosan is kiemelkedő a pécsi ferences templomban található, melynek több tucat életnagyságú figuráját ferences szerzetesek faragták több mint száz éve.
Egyházmegyénkben a sümegi ferencesek templomában az 1960-as évektől állítanak fel betlehemet. Közel két évtizede az ebben tevékenykedő szeretetmisszió csapatának Kocsis István vezetője, aki lélekkel, áhítattal és persze nagy gyakorlattal építi meg segítőivel a Kisjézus szálláshelyét és környezetét, kizárólag természetes anyagok felhasználásával. A betlehemhez vezető ösvény mentén így lépten-nyomon friss búza hajt, s élő zöldnövények idézik a természet szépségét, virágok nyílnak a stilizált sziklák között. A betlehemkészítő önkéntesek az erdőből hoznak mohát és élő növényeket, bokrokat, s azokat elültetik a betlehemi barlang környezetében. Pár éve egy palota-épületegyüttes is épült a betlehem hátterében, amelynek magasba törő büszke tornyai, zárt kapui, ablakai azt jelképezik, hogy a Szent Család nem talált befogadtatásra a gazdagok otthonaiban. A betlehem beleilleszkedik abba a mögéje helyezett festménybe is, melyen föltűnik a betlehemi csillag. Ezzel mintegy távlatot nyit azoknak a gipszből készült zarándok-szereplőknek, a pásztoroknak és a háromkirályoknak útjukon, akik a betlehemi Kisded, a Megváltó Krisztus köszöntésére igyekeznek. A betlehemépítés két napos munkát jelent minden esztendőben, az idén ez december 19-én kezdődik, s december 21-től Szent Balázs napjáig, február 3-ig felkereshető, imádságos jelenlétünkkel megtisztelhető.

Toldi Éva
« vissza