K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
A veszprémi Szentháromság-szobor
2020. március 4. - Értékeink-örökségünk
« vissza
szentharomsag-teraszoborcsoporttal.jpg,

A veszprémi Szentháromság-szobor
^ További képekért
kattintson a fotóra!
A veszprémi vár történelmi, egyházi és kulturális, múzeumi épületei között, az érseki palota, a Szent Mihály-székesegyház és a Szent István ferences templom által határolt téren található a 270 éve, 1750-ben Padányi Biró Márton veszprémi püspök által felállított, felszentelt Szentháromság-szobor, mely az egyházmegyei központ egyik legszebb éke, emlékjele, hiszen a Szentháromság megjelenítése mellett szentek sorának állít méltó emléket. Művészi kivitele miatt a budavári Szentháromság-szoborral állítják párba gyakran a művészettörténészek.
A főpásztor két kanonoki házat bontatott el, hogy a szobornak megfelelő, méltó helyet teremtsen. A mű építésze Walch Tamás, szobrásza Schmidt Ferenc volt. Schmidt 1749-ben készített tervet a püspök megrendelése alapján. Az emlékmű az Öskü melletti Bánta-pusztáról származó puha mészkőből készült. Az építészen és a szobrászon kívül több helybeli mester is részt vett a munkálatokban, köztük az aranyozást végző, minden bizonnyal a püspök által építtetett templomok oltárait díszítő Joseph Amtessner festő, Johann Sulmann püspöki lakatos, a faragott kőelemeket beemelő Joseph Rothmeyer kötélgyártó és az egyes kőelemek elhelyezéséhez szükséges állványzatot készítő Michael Engstler ácsmester.
Az alkotás alapzata ívesen lesarkított háromszög alakú, melyre a kétszintes alépítmény fölé magasodik a felfelé keskenyedő pillértest csúcsán a Szentháromság-szoborcsoport: a felhőtrónuson ülő Jézus Krisztus és az Atyaisten alakja, s kettejük között a Szentlelket jelképező galamb. A pillértesten aranyozott koronát tartó két, felhőkön szálló, szárnyas gyerek-angyal, puttó látható. Alatta van 12 csillagos, dicsfényes glóriával Szűz Mária földgömbön álló alakja, amelyre a bűnt jelképező kígyó tekeredik, szájában almával. Szűz Mária mellett egy-egy szárnyas angyal alakja látható, kezükben keresztet tartanak. Ugyanezen a szinten, de a székesegyház felőli oldalon virágcsokrot tartó szárnyas angyal áll. A pillértest lesarkított éleit és oldalait füzérdíszek, szárnyas angyalok és felhők díszítik. Az alatta lévő szinten a püspök védőszentjének, Szent Mártonnak, továbbá Szent Miklósnak, majd hátul Nepomuki Szent Jánosnak álló szobrai láthatók. Alattuk van Szent István és Szent Imre, hátul pedig Szent Flórián szobra. A szobrok közé domborművek készültek, alul Szent Péter, Mária Magdolna, továbbá Szent Pál; felül Szűz Mária Szent Annával, középen Biró Márton püspök címere látható, végül pedig Alexandriai Szent Katalin (a veszprémi domonkos zárda védőszentje) reliefje zárja a sort.
A püspöki címer felett latin nyelvű felirat olvasható: STUEBATUR PRO GLORIA CULTU QUE DIVINO AEVITERNO UNI ET TRINO A BIRO ANTISTITE MARTINO. 1750. (Az örök egy és hármas Istenség dicsőséges kultuszáért állíttatta Biró Márton püspök. 1750). Az 1784-ben készült bábos korláton is szobrok állnak: Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent György. Az előző kettő között vasrácsos ajtó, s mögötte oltárkő található. Az alkotást a rendszerváltás után renoválták, melyhez Veszprém testvérvárosa, Passau is segítséget nyújtott. A szoborcsoport névadója lett a térnek, amelyen áll.

Toldi Éva
(Forrás: Koppány Tibor: Padányi Biró Márton veszprémi püspök művész- és mesterköre, Magyar Katolikus Lexikon)
« vissza